Kína is bekeményít Észak-Koreával szemben

Vágólapra másolva!
Kína bejelentette szombaton, hogy az ENSZ-ben elhatározott szankciónak megfelelően korlátozni fogja kereskedelmét Észak-Koreával, amelyre így nagyobb nyomás fog nehezedni tiltott atom- és rakétafejlesztései következtében.
Vágólapra másolva!

A kereskedelmi minisztérium közlése szerint október 1-jétől

korlátozni fogják az Észak-Koreának eladott kőolajtermékek mennyiségét,

és azonnali hatállyal leállítják a gázkondenzátumok és a cseppfolyósított földgáz szállítását.

Csak polgári célokra használják

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által a múlt héten elfogadott szankciós határozat szerint október 1-től az év végéig az ENSZ-tagállamok összesen legfeljebb 500 ezer hordó olajat exportálhatnak Észak-Koreába, a jövő év elejétől pedig évente legfeljebb kétmilliót.

Kína ennek megfelelően felfüggeszti olajkivitelét,

mihelyt a teljes külföldi export eléri a szóban forgó plafonértéket. A pekingi minisztérium ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy az exportált olajtermékeket Észak-Korea kizárólag polgári célokra használhatja, és nem fordíthatja az atom- vagy rakétaprogramjára, illetve az ENSZ BT által tiltott más dolgokra.

Az amerikai kormány becslése szerint Észak-Korea jelenleg éves átlagban 5,5 millió hordó nyersolajat és 2,2 millió hordó finomított nyersolajszármazékot importál Kínától.

Kulcsfontosságú Kína csatlakozása

Peking ugyancsak azonnal, már

szombattól betiltja észak-koreai textiláruk behozatalát.

Ezek exportja Phenjan egyik utolsó fő külföldi bevételi forrása a sorozatos szankciók után. Kína a nemzetközi együttműködés jegyében már korábban lemondott az észak-koreai szén, vasérc, halászati termékek és más áruk megvásárlásáról.

Kína Észak-Koreának a legnagyobb kereskedelmi partnere és diplomáciai pártfogója volt mindeddig, de már jelezte, hogy "csalódást okozott" számára Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kormányzatának a külpolitikája.

Kína vette meg eddig az exportált észak-koreai termékek mintegy 90 százalékát, ami azt jelenti, hogy fokozódó csatlakozása a szankciós politikához kulcsfontosságú annak sikeréhez. Pekinget ugyanakkor nyugtalanítja, hogy az észak-koreai kormány összeomolhat a korlátozások miatt.