Ferenc pápa: A pedofíliát ki kell irtani

A lombikbébiprogram megközelítése a keresztény vallás két oldaláról Ferenc pápa
Vágólapra másolva!
Az egyház késve lépett a gyermekeken elkövetett szexuális visszaélésekkel szemben - hangsúlyozta Ferenc pápa a Vatikánban. Gyorsabb és szigorúbb eljárásokat ígért.
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa kijelentette: az, hogy a pedofíliával vádolt papokat más egyházmegyébe helyezték át, hozzájárult "a lelkiismeretek altatásához, és amikor a probléma tudatosítása késik, a megoldás is késik.

Az egyház számára nagyon fájdalmas tapasztalat volt ez. Szégyent érzünk a felszentelt pásztorok által elkövetett visszaélések miatt" - mondta.

A pápa 2014-ben felállította pápai bizottságot. Bejelentette, úgy döntött, hogy a pedofília-ügyek

továbbra is a Hittani Kongregáció hatáskörében maradnak.

Ezt azzal magyarázta, hogy "egyesekben még mindig nem tudatosodott, mekkora problémáról van szó, ezért jobb ha a Hittani Kongregációnál marad".

A pápa elismerte, hogy

egyre több a szexuális visszaélés,

és több eset régóta kivizsgálásra és ítéletre vár. A gyorsabb eljárás érdekében az ügyek osztályozását szorgalmazta. Ezen kívül javasolta, hogy a Charles Scicluna érsek, a szentszék ügyésze vezette vizsgálati és jogászi munkát a helyi egyházmegyék püspökei is segítsék.

Ferenc pápa kijelentette,

Az elítélt a pápához fordulhat kegyelemért, de ő ezt nem fogja aláírni. "Ezt a hibát nem követem el többé" - mondta utalva arra, hogy pápasága elején megkegyelmezett egy olasz papnak, aki utána visszaesett.

- jelentette ki Ferenc pápa a pedofíliáról.

A kiskorúak védelmében felállított bizottságot Sean Patrick O'Malley bíboros vezeti.

A bizottság tagjai között volt két áldozat is,

az ír Marie Collins és a brit Peter Saunders, akik gyermekkorukban szenvedtek el erőszakot papoktól. Saunders 2016 februárjában, Collins idén márciusban távozott hatástalannak nevezve a bizottság munkáját.

A Vatikán legutóbbi adatai szerint szexuális visszaélések miatt 2004 és 2013 között 900 pap veszítette el egyházi státusát. Ugyanebben az időszakban évente 600 pedofília-feljelentés érkezett a Vatikánba, többségük évekkel vagy évtizedekkel korábban elkövetett esetekre vonatkozik.