Elaltatták Knut, a jegesmedve apját

Vágólapra másolva!
A 23 éves jegesmedvét, a népszerű berlini jegesmedve, Knut apját nem tudták kigyógyítani a rákból, kénytelenek voltak elaltatni egy dán állatkertben.
Vágólapra másolva!

A Lars nevű medvénél szeptemberben vették észre, hogy a mája megnagyobbodott. Majd a további vizsgálatok folyamán rákot diagnosztizáltak nála. Végül kiderült, hogy

a tumor a medve májának nagy részét bekebelezte.

Az állat menthetetlen állapotba került, így a dán aalborgi állatkert szakemberei arra a döntésre jutottak, hogy elaltatják.

Lars 1993-ban született Münchenben. Majd 1999-től egészen 2009-ig Berlinben, később pedig Wuppertalban élt. 2012-ben került a rostocki állatkerthez, azután pedig Aalborgba.

Larsnak 2006-ban született meg az első medvebocsa, Knut, Berlinben. Knut volt az első medvebocs, ami állatkertben született az elmúlt 30 év alatt. 2011-ben bekövetkezett tragikus halála megrázta az összes állatbarátot világszerte.