Újabb támadást indítottak a lázadók Szíriában

Vágólapra másolva!
Újabb támadást indítottak a szíriai lázadócsoportok a kormányerők kezén lévő területek ellen az ország északnyugati részén.
Vágólapra másolva!

Március óta ez volt az egyik legnagyobb csapás amit a lázadócsoportok mértek a szíriai kormányerők területére Szíria északnyugati részén, Hama város környékén.

E csapás akár alá is áshatja a nyugat-szíriai tűzszünet fenntartására irányuló moszkvai erőfeszítéseket.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH)szerint több fegyveres csoport működik együtt a támadás során. A fronton többek között a Tahír es-Sám iszlamista fegyveres koalíció és a Dzshabbat Fatah es-Sám dzsihadista csoport -mely egykor az al-Kaida szíriai ága volt- áll készen a harcokra. A támadásban részt vesz még a Turkesztáni Iszlám Párt nevű dzsihadista csoport is. Ez utóbbi a Szabad Szíriai Hadsereg ernyőszervezet zászlaja alatt harcol a kormányerők ellen.

A kormányerők több állását is lángokba borították a lázadó csoportok.