Nem csillapodik a káosz a hamis bombariadók miatt Oroszországban

Vágólapra másolva!
Több, mint 20 ezer embert kellett biztonságos helyre vinni kedden Moszkvában és három másik régióban a tízedik napja tartó hamis bombariadó miatt.
Vágólapra másolva!

Moszkvában harminc épületet kellett kiüríteni, de hasonlóan kellett eljárni Murmanszk és Rosztov környékén is. Ugyan a bombariadók hamisnak bizonyultak, a hatóság még ellenőrzi őket.

Hivatalos összesítést még nem hoztak nyilvánosságra, hol és hány embert kellett elvinni a térségből. A bejelentések sorozata szeptember 10-én kezdődtek. Az egyik orosz lap a belügyi forrásra hivatkozva az Iszlám Állam terroristáinak kezét vagy ukrán nyomot gyanítják a történtek mögött. Emellett viszont egy újabb feltételezés látott napvilágot, miszerint:

a hívásokat Brüsszelből indítja "egy nemzetközi hackercsoport", mégpedig nyereségvágyból.

Ezt állítólag egy intézményközi egyeztetésen jelentették be, amelyen képviseltette magát az orosz belügyi tárca és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) is.

Az FSZB szakértői szerint a hackerek olyan programot írtak, amely a "bozótmódszerrel" kijelölt célpontokra irányítja az IP-alapú telefonhívások áradatát. Az orosz biztonsági szervek közös csoportot állítottak fel az elhárító szoftver megírására.