Rohamosan terjed a modern kori rabszolgaság

12 év rabszolgaság
Vágólapra másolva!
Több mint negyvenmillió ember élt rabszolgasorban vagy kényszerházasságban tavaly- derült ki az ENSZ szervezeteinek és az ausztrál emberjogi csoport közös felmérésből. 
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM),illetve a Walk Free Foundation ausztrál emberjogi csoport azzal foglalkoztak, hogy megvizsgálják, tavaly mennyien dolgoztak rabszolgaként. Jelentésükből az is kiderül, hogy

a modern kori rabszolgaságnak és a kényszerházasságoknak tavaly 40,3 millió áldozata volt világszerte.

A szervezetek szerint közel 24,9 millió embert dolgoztattak rabszolgaként gyárakban, építkezéseken, farmokon, halászhajókon, valamint szexrabszolgaként. Közülük mintegy 15,4 millióan éltek kényszerházasságban.

Forrás: Francois Duhamel

A nyilvánosságra hozott adatok azt mutatják, hogy a rabszolgák háromnegyede nő vagy lány, negyede pedig gyerek.

A modernkori rabszolgaság leginkább Afrikában terjedt el, ezt követően megjelent Ázsiában és a csendes-óceáni térségben is.

AZ ILO kiadott egy jelentést arról, hogy felmérésük szerint világszerte

152 millió gyereket alkalmaznak gyerekmunkára.

A szervezet megállapította, hogy a munkára fogott gyerekek több mint kétharmada családi birtokokon vagy üzletekben dolgozik, 71 százalékuk pedig a mezőgazdaságban