Ukrán oktatási törvény: Porosenkóhoz fordultak a kárpátaljai magyar szervezetek

Vágólapra másolva!
Nyílt levélben kéri három kárpátaljai magyar szervezet Petro Porosenko ukrán elnököt, hogy alkotmányos felhatalmazásával és politikai befolyásával élve akadályozza meg az új ukrán oktatási törvény hatályba lépését.
Vágólapra másolva!

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökei által aláírt levél szerint a Legfelsőbb Tanácsban elfogadott, az oktatásról szóló, a nemzeti kisebbségek alkotmányos jogait sértő törvénnyel kapcsolatban fordulnak az ukrán államfőhöz mint Ukrajna Alkotmányáért, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméért garanciát vállaló személyhez, a magyar szervezetek partneréhez, akivel 2014. május 1-jén választási megállapodást írt alá a KMKSZ Ungváron.

Évtizedek óta gyakorolt jog

"A 2017. szeptember 5-én Ukrajna Legfelső Tanácsa által elfogadott, oktatásról szóló törvény 7. cikkelye ellentétes az ország alkotmányával, semmibe veszi Ukrajna nemzetközi vállalásait,

felgyorsítva ezzel az asszimilációs folyamatokat, ami alapjaiban veszélyezteti azok megmaradását" - állapítják meg az aláírók.

Az anyanyelvi oktatás joga - folytatódik a nyílt levél - Ukrajna számos nemzeti kisebbségi közössége, például a bolgárok, moldávok, románok, magyarok számára nem csupán a mai Ukrajna hatályos jogszabályaiból fakad, hanem évtizedek óta gyakorolt jogról van szó, amellyel hosszú éveken keresztül más állami formációk keretében is élhettek.

"Hangsúlyozzuk, hogy Ukrajna több kétoldalú nemzetközi szerződésben is vállalta a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatására vonatkozó jogok biztosítását" - mutatnak rá a dokumentumot jegyzők.

"Megkérdőjelezi európai integrációs törekvéseinket"

"Emlékeztetnénk arra, hogy a fent említett, a KMKSZ-szel aláírt választási megállapodásban, melyet a választások előestéjén hirdettünk ki,

mégpedig a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak biztosításához a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája alapján, valamint ahhoz, hogy előmozdítja a nemzetiségi oktatási intézmények különálló irányítási egységeinek létrehozását" - állapítják meg a magyar szervezetek vezetői.

"Arra kérjük Önt, tisztelt Elnök úr, hogy alkalmazza az Ukrajna törvényei által biztosított hatásköreit és politikai befolyását annak érdekében, hogy ne lépjen hatályba az oktatásról szóló törvény, amely nemcsak sérti az alkotmány által szavatolt emberi jogokat és alapvető szabadságjogokat, hanem

megkérdőjelezi európai integrációs törekvéseinket, melyek megvalósítása lehetetlen az emberi jogok és szabadságjogok megsértésével, különösen a lakosság olyan veszélyeztetett csoportjainak kárára, mint a nemzeti kisebbségek" - zárul a kárpátaljai magyar szervezetek nyílt levele.