Lemondott a bevételei negyedéről a makákó javára a majomszelfi per fotósa

fotó szelfie makákó majom fénykép Wikipedia
Naruto világhírű szelfije
Vágólapra másolva!
Miután a brit fotós megnyerte a két éve húzódó szerzői jogi pert a "majomszelfi ügyében", önként lemondott a fotóval kapcsolatos jövőbeni bevételei negyedéről a fényképezőgépével véletlenül magát lefotózó makákó javára.
Vágólapra másolva!

David Slatert a PETA nemzetközi állatvédő szervezet perelte be, mondván, hogy a híressé vált kép utáni szerzői jogi bevétel az indonéziai dzsungelben élő makákónak jár - idézte fel az esetet a BBC News keddi beszámolója.

A per hosszan húzódott, de egy San Franciscó-i bíróság pontot tett az ügy végére azzal, hogy a majmot nem illeti meg a szerzői jog.

Slater azonban úgy döntött, hogy a szerzői jogból a jövőben befolyó

összeg negyedét olyan jótékonysági szervezetnek utalja, amely gondoskodik a Naruto nevű majomról, vagy élőhelyének megőrzéséről.

Naruto világhírű szelfije Forrás: Caters News Agency/David J Slater

A brit fotós még 2011-ben készített fotósorozatot a szulavézi állatvilágáról. A felvételeket később könyvben mutatta be, amelyben két, Naruto által készített önportré is szerepelt, ami úgy született, hogy a majom az őserdőben felkapta a brit fotós gépét, és véletlenül készített magáról pár szelfit, amelyek nagy sikert arattak világszerte.

A vigyorgó majmot ábrázoló felvételek az elmúlt években bejárták a világot.

Íme a másik, a "komoly" majomszelfi Forrás: Caters News Agency/David J Slater


A PETA a perben megpróbálta elérni az állatok alapvető jogainak kiszélesítését. Slater viszont hangsúlyozta, hogy túl sok energiája ment el a pereskedésre, holott ő maga is állatvédő, és képeivel segített az Indonéziában élő állatoknak.
A Naruto vs. David Slater-ügyben egyébként a szelfiző majom azonosítása is vita tárgyává vált, mivel a PETA a Naruto nevű nőstényként hivatkozott a fényképező állatra, míg Slater azt állította, hogy a képet egy hím készítette.