Először vitorlázza körül a Földet indiai nőkből álló csapat

Vágólapra másolva!
Az indiai haditengerészet hat női tisztje Föld körüli útra indult, először az ország történetében.
Vágólapra másolva!

A 16,7 méter hosszú INSV Tarini nevű vitorlás, amelyet idén építettek a haditengerészet számára, a nyugat-indiai Goa kikötőjéből vasárnap hajózott ki.

Az expedíciót Nirmala Szitharaman indiai védelmi miniszter indította el, jövő márciusban várják vissza a bátor női csapatot a goai kikötőben, addig mintegy 40 ezer kilométert kell megtenniük.

A miniszterasszony az indulás napját történelmi jelentőségűnek nevezte, az expedíció az indiai nők szerepének erősítését akarja demonstrálni.