Basescu csalással juthatott elnöki mandátumhoz 2009-ben

Vágólapra másolva!
A 2009-es romániai elnökválasztás kimenetelét eldöntő választási csalás előkészítésével vádolja Traian Basescu volt román államfőt és az országot akkor irányító Emil Boc vezette jobboldali kormányt a bukaresti parlament különbizottsága.
Vágólapra másolva!

A bizottság szerdán nyilvánosságra hozott jelentésének elfogadásán a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem vett részt, arra hivatkozva, hogy

nem hajlandó szavazatával legitimálni a PSD-ALDE szociálliberális kormánytöbbség előre elkészített, az ellenzék észrevételeit figyelmen kívül hagyó dokumentumát.

A 2009-es elnökválasztáson a hivatalban lévő Traian Basescu államfő úgy szerezte meg második ötéves mandátumát, hogy alig több mint fél százalékponttal, 70 ezer szavazattal múlta felül ellenfelét, Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnököt.