Bekérették a román nagykövetet a magyar iskola miatt

Vágólapra másolva!
A marosvásárhelyi iskolaügy miatt szerdán berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Románia magyarországi nagykövetét.
Vágólapra másolva!

Magyar Levente, a tárca parlamenti államtitkára újságíróknak elmondta: a nagykövettel azt közölték, megdöbbenéssel állnak azelőtt, hogy Szijjártó Péter miniszter bukaresti látogatása után egy nappal

a román hatóságok egyértelművé tették, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium működését felfüggesztik.

Az államtitkár szóvá tette azt is, hogy a döntésről nem tettek említést korábban a romániai látogatáson lévő magyar külügyminiszternek.

Több száz család kerül lehetetlen helyzetbe

Szerinte a gimnázium működésével kapcsolatos döntés több száz magyar családot hoz lehetetlen helyzetbe néhány nappal a tanév kezdete előtt.

Magyarország a döntést a katolikus egyház, a magyar kisebbségek, a gyerekek, az érintett családok és a romániai restitúciós folyamat elleni támadásnak értékeli.

Rendkívül barátságtalan és súlyos lépésről van szó Románia részéről - közölte.

Magyarország nem támogatja Románia OECD-be való jelentkezését

Az államtitkár elmondta, hogy a kormány úgy döntött, határozatlan ideig felfüggeszti Románia különböző nemzetközi szervezetekbe, például az OECD-be való jelentkezésének támogatását, holott korábban erre ígéretet tett.

Elmondta, Románia OECD-tagságáról szeptember 8-án lesz szavazás, a tagsághoz minden tagállam szavazatára szükség van.

Felszólította a szomszédos államot arra, hogy haladéktalanul, a legrövidebb időn belül oldja meg a marosvásárhelyi magyar oktatás ügyét.

Magyar Levente kijelentette azt is, hogy Magyarország Romániát stratégiai partnerének és fontos szövetségesének tekinti, ebben semmilyen változás nincs a korábbiakhoz képest.

Hozzátette: hálásak azért, hogy a román fél a múlt héten szívélyesen és konstruktív légkörben fogadta a magyar külgazdasági és külügyminisztert.

A felajánlott iskolákban nem tudnának tovább tanulni a diákok

Kitért arra is, hogy a román hatóságok három iskolát ajánlottak fel a katolikus gimnázium helyett a diákoknak. Ebből kettő román iskola, egy faipari és egy építészeti iskola - jegyezte meg, rámutatva, hogy a diákok jó része így nem tudná tanulmányait anyanyelvén folytatni.

Magyar Levente szerint Románia az elmúlt hónapokban többször megígérte, hogy megoldja ezt a problémát. "Megvezetve érezzük magunkat"

- fogalmazott, hozzátéve, hogy több száz gyereket és szülőt is megvezettek.

Elmondta, kifogásolják, hogy a román fél nem hallgatta meg, "lesöpörte" azt a számtalan megoldási javaslatot, amelyet a többi között a magyar érdekképviseletek tettek.

Az államtitkár azt is kifogásolta, hogy a szülőket megfélemlítették.