Öntudatán kívül, álmában mészárolta le a feleségét - állítja a férj

Vágólapra másolva!
Egy Észak-Karolinában élő férfit letartoztattak gyilkosság miatt, miután azzal hívta fel a rendőrséget, hogy azt hiszi, megölte a feleségét, de nem emlékszik semmire.
Vágólapra másolva!

A 29 éves Matthew Phelps múlt pénteken, hajnali egykor hívta a rendőrséget. A telefonba azt mondta, azt hiszi, megölte a szintén 29 éves feleségét, Lauren Ashley-Nicole Phelps-t.

Amikor a diszpécser megkérdezte, mi történt, a férfi azt mondta:

A férfi elmondta, hogy álmatlanságban szenved, és aznap este több gyógyszert vett be a kelleténél - írja az Inside Edition.

Azt mondta, nem tudja, hogy felesége segítségre szorul-e mert ő túlságosan ijedt volt ahhoz, hogy közelebb menjen, és megnézze, tényleg halott-e. Azt is mondta, hogy a vér már megszáradt rajta. A hívás végén a férfi azt mondta:

A rendőrök azonnal kimentek a helyszínre, ahol életveszélyes sérülésekkel találták meg a nőt.

Kórházba vitték, de ott már csak a halálát tudták megállapítani.

A férjet még aznap reggel letartóztatták.

A pár kevesebb, mint egy éve volt házas. A férfi lelkész akart lenni, a felesége pedig egy vasárnapi iskolában tanított.

Egyelőre még vizsgálják, hogy a férfi a gyógyszerek hatására, öntudatlan állapotban, vagy szándékosan ölte meg a feleségét.