Románia visszavonja Verespatak világörökségi jelölését

verespatak
Verespatak, 2011. szeptember 2. A romániai Verespatak látképe a Nagykirnik hegy felől. A Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyesvállalat Európa legnagyobb külszíni aranybányáját akarja megnyitni Verespatakon, ahol ciántechnológia alkalmazásával 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst vár kitermelésre. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Teodor Melescanu román külügyminiszter szerint Bukarest a törvényes eljárások megszegésével terjesztette fel az UNESCÓ-hoz Verespatak világörökségi jelölését.
Vágólapra másolva!

Teodor Melescanu szerint

Verespatak világörökségi jelölését az akkori kulturális miniszter a miniszterelnök és a kormány jóváhagyása nélkül küldte el a nemzetközi szervezethez.

A román diplomácia vezetője erről szombaton a Fekete-tenger partján levő Mamaia üdülőtelepen nyilatkozott, ahol a román kormánykoalíció pártjai megbeszélést tartanak az őszi parlamenti ülésszak és a kormányzás teendőiről.

Melescanu szerint az idei év elején, a Dacian Ciolos vezette szakértői kormány mandátumának utolsó napján csak Corina Suteu volt kulturális miniszter nyújtotta be az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez (UNESCO) a pályázatot, hogy vegyék fel az erdélyi települést a védett kulturális örökségek listájára. Melescanu szerint a pályázatot sem Ciolos, sem a kormány nem hagyta jóvá.

Melescanu úgy vélte, az eljárásbeli törvénytelenségek mellett Bukarestnek át kell gondolnia, mit akar védelmezni Verespatak térségében. A külügyminiszter szerint a térség lakói mindig a bányászatból éltek, ott nem létezik más foglalkoztatási lehetőség.

magyarázta.

Verespatak Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A külügyminiszter szerint Romániának nagy gondot jelent, hogy a kanadai Gold Resources, amely Verespatakon és környékén ciántechnológiás nemesfém-kitermelést akart indítani, 4,4 milliárd dollár kártérítést követel, amiért 15 éves jogi és adminisztratív huzavona után sem kapták meg a kitermelési engedélyt.

Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szombaton szintén úgy nyilatkozott, hogy nagy "körültekintéssel és megfontolással" kell kezelni a Verespatak témát. Úgy vélte: nehéz elképzelni, hogy ismét napirendre kerüljön az aranybánya megnyitását elősegítő 2013-as törvénytervezet, amelyet a parlament elutasított.

Mihai Tudose miniszterelnök szerdán kijelentette,

Románia visszavonja Verespatak világörökségi jelölésére vonatkozó pályázatát.

A kormányfő azért nem ért egyet a térség védetté nyilvánításával, mert akkor végleg ellehetetlenül az ottani arany- és ezüstkészletek kitermelése.