Brazil bűnbanda feje volt a magyar férfi

Vágólapra másolva!
A vállalkozó huszonkét éve költözött Brazíliába, hogy szerencsét próbáljon. Bankok átveréséből élt.
Vágólapra másolva!

F. Istvánt azért tartóztatták le, mert kiderül, hamis személyi igazolványaival több bankot is átvert – tudta meg a Bors.

Több millió forintnak megfelelő összegeket vett fel,

az egyik májusi akciója során 12 ezer dollárt, vagyis nagyjából 3,2 millió forintot.

A jacarepaguái banknak furcsa viselkedése lett feltűnő, ezért kihívták a rendőröket. Kiderült, a férfinek

hat brazil társa is volt,

de ő a banda feje és értelmi szerzője.

A brazil szövetségi rendőrség tört ré F. Istvánra luxusotthonában. A pénzt egy falba vájt rekeszben találták meg.