A migránsközpont dolgozója szerint az erőszak csak az elején kellemetlen

Vágólapra másolva!
Az egyik olaszországi migránsfogadó központban úgynevezett „kulturális közvetítőként" dolgozik egy férfi, akinek az lenne a feladata, hogy elősegítse a menedékkérők beilleszkedését, és megértesse velük, hogy Európában mik az elfogadott viselkedési formák. De milyen eredményeket várhatunk egy olyan embertől a munkájában, aki Facebook-bejegyzésében elfogadható tettnek minősítette a szexuális erőszakot?
Vágólapra másolva!

Rimini kedvelt turistaközpont Olaszországban, az Adriai-tenger partján, eddig semmi sem veszélyeztette a jó hírnevét. Aztán egy héten belül három nemi erőszak is történt a biztonságosnak gondolt strand homokjában. A város vezetésének nagyon össze kell szednie magát, hogy a következő szezonban ne más helyszín mellett döntsenek a nyaralni vágyók. Több közvilágítást ígérnek és a tengerparton éjjel járőröző civil ruhás rendőröket, de egyelőre még múlt heti bűncselekmények tetteseit sem sikerült elfogni.

Rimini tengerpartja Forrás: Origo

Nyaralásának utolsó napját töltötte Riminiben egy lengyel szerelmespár (mindketten 26 évesek), akik letértek a kivilágított tengerparti sétányról, hogy „romantikázzanak" egy kicsit, kettesben nézzék a csillagokat és hallgassák a tenger morajlását.

Az idillből egy pillanat alatt a legszörnyűbb rémálom lett, aminek emléke egész életükben el fogja kísérni őket.

Felbukkant egy afrikai migránsokból álló négytagú banda. A fiút egy üveggel fejbe vágták, utána addig ütötték-verték, rugdosták, amíg elvesztette az eszméletét. A ányt többen is megerőszakolták. Végezetül még ki is rabolták a fiatalokat, akikhez járókelők hívtak mentőt. A fiúnak Lengyelországba visszatérve később még arcműtétre is szüksége lesz.

Helyszínelés a strandon Forrás: Origo

A rendőröknek sikerült a tettesektől ujjlenyomatokat rögzíteni a helyszínen, illetve térfigyelő kamerák felvételein is látszik a négytagú migránsbanda, de egyelőre nem sikerült magtalálni őket. Lengyel nyomozók is érkeztek Riminibe, hogy minél hamarabb pontot tegyenek az ügy végére. Olasz és lengyel politikusok is igen kemény hangon nyilatkoztak az esettel kapcsolatban. Matteo Salvini, az Északi Liga vezetője szerint ilyen esetekben

kevés a börtönbüntetés, hanem kémiai kasztrálást is kellene alkalmazni.

Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek politikusa pedig azt mondta, hogy Olaszország egyre inkább egy afrikai gettóra kezd hasonlítani. Patryk Jaki, lengyel miniszterhelyettes Twitter-bejegyzésben fakadt ki halálbüntetést emlegetve, illetve azt, hogy a tetteseknek hasonló kínokat kellene átélniük, mint áldozataiknak.

Még két személyt erőszakoltak meg a múlt hét folyamán Riminiben. Arra nincsen bizonyíték, hogy ugyanazok követték el mindegyik bűncselekményt, mindenesetre a városban ezt megelőzően sokáig nem történt hasonló. Az egyik eset meglehetősen bizarr: egy perui származású transzszexuális prostituáltat erőszakoltak meg eddig tisztázatlan körülmények között. Ezen kívül

egy 19 éves német turistalányt találtak meg a strand homokjában eszméletlenre verve, nemi erőszakra utaló sérülésekkel.

Elgondolkodtató, hogy arra sétálók találták meg az eszméletlenül fekvő lengyel fiatalokat és a német lányt is, ebből arra lehet következtetni, hogy szem- és fültanúi is kellett, hogy legyenek az eseteknek. Azonban annyira fél mindenki a migránsoktól, hogy nemhogy közbeavatkozott volna bárki, de tanúnak sem jelentkezett senki.

Németországi tüntetés az ottani szexuális zaklatások után. A transzparensen angol szójáték: refugee - menekült, rape - megerőszakolni. Forrás: Origo

Mintha még lenne így is elég nagy a botrány, egy Facebook-bejegyzés is hatalmas felháborodást váltott ki, és hiába törölték gyorsan, a híre így is bejárta a sajtót, a Breitbart például az ANSA olasz hírügynökség jelentésére hivatkozva írta meg. Egy Abid Dzsí nevű férfi, aki az egyik migránsfogadó központban dolgozik, és „kulturális közvetítőként" az a munkája, hogy a migránsok beilleszkedését segítse, azon élcelődött, hogy a férfi számára az erőszaktétel is elég élvezetet nyújthat.

Az elején még kellemetlen, de csak addig, amíg a nő védekezni próbál, miután már feladja a harcot és belenyugszik az elkerülhetetlenbe, már minden olyan, mint egy normális közösülésnél.

Nyilvánvaló, hogy aki ilyen kijelentést enged meg magának, az alkalmatlan arra, hogy migránsok európai integrálásában részt vegyen, de eddig még nem érkezett hír róla, hogy a férfit eltávolították volna állásából, bár sokan követelik ezt.