Harvey talán még Katrinánál is nagyobb kárt okozhat

Ezt okozta a Harvey hurrikán
Vágólapra másolva!
2005-ben, New Orleansban és környékén pusztított a Katrina hurrikán, amely messze a legnagyobb kárt okozta az Egyesült Államokat sújtó hurrikánok történetében. Most úgy látszik, hogy tizenkét évvel később vetélytársa akadt, ráadásul a klímaváltozás miatt egyre nő a veszélye a minden eddiginél nagyobb szélviharok kialakulásának.
Vágólapra másolva!

A karibi térségben viszonylag gyakran alakulnak ki hurrikánok, a többségük azonban nem éri el az USA partjait, de ha mégis, akkor is előre jelezhető az érkezésük, fel lehet készülni rá. Nem volt ez másképp a Harvey hurrikán esetében sem, sőt a szélvihar végülis lelassult Texas fölé érve.

Viszont kiderült, hogy éppen ezzel okozott még nagyobb bajt: így tovább maradt a térségben és annyi eső zúdult le, amennyi egy év alatt sem szokott.

Pénteken kezdődött a zápor és még mindig esik, igaz, már nem Texas, hanem Louisiana felett vannak a kifogyhatatlan esőfelhők. Texas partmenti településeit időben evakuálták, de az árvíz olyan területeket is elöntött, ahol eddig soha nem volt ilyen probléma. A többmilliós nagyváros Houston jelentős része került víz alá.

Jelenleg több mint hétmillió embert érint valamilyen formában az extrém időjárás. A kár mértékéről egyelőre csak nagyjábóli becslések vannak, de

könnyen lehet, hogy az eddigi rekorder Katrina hurrikánnál is nagyobb, több mint 100 milliárd dollár értékű kár keletkezik majd.

Például félmillió autó lehet, amelyik kisebb-nagyobb mértékben megsérült. Károk keletkeztek kőolajfinomítókban és tengeri fúrótornyokban is. Még nagyon messze van az az időpont, amikor újraindulhat az élet, a teljes helyreállítás pedig éveket vesz majd igénybe.

Hurrikánok Amerikában: hamarosan helyet kap a táblázatban a Harvey is. Forrás: MTI

Tudósok a napokban jelezték, hogy a klímaváltozás miatt már régen át kellett volna rajzolni az árvízveszélyeztetettségi térképet, de erre nem került sor. Az utóbbi évtizedben beépítették Houston olyan területeit, ahol a történelem során soha nem volt árvíz, és úgy gondolták, hogy nem is lesz. A város lakóinak szinte elképzelhetetlen, amit látnak maguk körül. A The Guardian honlapján összehasonlító képösszeállítás látható: hová mennyi víz zúdult be. A katasztrófát tovább fokozta, hogy átszakadt egy gát és túlcsordult két víztározó. Pedig a víztározók kapacitását olyan mennyiségre tervezik, amennyi még elméletben sem fordulhat elő.

A képre kattintva húsz képből álló galéria nyílik. Forrás: Origo

Sokat fognak még vitatkozni, hogy mennyire lehetett volna jobban felkészülni a minden képzeletet felülmúló áradásra, de egy szempontból eddig szerencsésen alakult a történet: mindössze harminc halálos áldozat van. Például a Katrina esetében komoly gondok voltak a mentéssel és több mint kétezer halott volt.

Most az amerikai katasztrófavédelem (Federal Emergency Management Agency – FEMA) ura a helyzetnek.

Mindenkit arra kérnek, hogy ne próbáljon átgázolni vagy autóval áthajtani az egy-másfél méteres vízen sem, mert többen így lelték halálukat.

Az emberek magasabb helyekre húzódva, többnyire háztetőkön várják a mentést. Ez azért is fontos, mert vegyi üzemeket is elöntött az áradás, több helyen egészségre ártalmas lehet a víz, nem beszélve azokról a kígyókról és aligátorokról, amik az árral besodródtak a városba.

A képre kattintva húsz képből álló galéria nyílik. Forrás: Origo

A FEMA munkáját segíti még jelentős létszámmal a Nemzeti Gárda. Az egyik bútorbolt megnyitotta számukra az ajtaját, hogy az ott árusított ágyakon tudják kipihenni magukat. Jelentős a civil összefogás, mindenki ott segít, ahol tud. Akinek motorcsónakja vagy jetskije, de ha akárcsak kajakja van, azzal menti a rászorulókat.

Donald Trump amerikai elnök személyesen látogatott el több városba

és buzdító beszédeket tartott. Üdvrivalgás fogadta, amikor egy texasi zászlót emelt a magasba.