Észak-Korea kilőtt egy rakétát Japán felé

2017.08.29. 00:14

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel kedden reggel, amely átrepült Japán északkeleti része felett, és a Csendes-óceánba csapódott - közölte a dél-koreai hadsereg. A hírt megerősítette a japán kormány is.

A tokiói vezetés működésbe hozta riasztórendszerét, és figyelmeztette a térség prefektúráit a veszélyre, a lakosságot felszólították, hogy húzódjanak biztonságos helyre.

Az NHK japán közszolgálati tévé arról számolt be, hogy nincs jele károknak. 

A rakétaindítás nem befolyásolta a légi közlekedést, ugyanakkor a Sinkanzen szuperexpresszvonat közlekedését ideiglenesen leállították.

A japán védelmi erő nem tett kísérletet arra, hogy megsemmisítse a rakétát, amely 1180 kilométerre a második legnagyobb japán szigettől, Hokkaidótól keletre, három részre szakadva csapódott a tengerbe.

A rakéta típusa egyelőre nem ismert, a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága és az amerikai hadsereg vizsgálja a rakétaindítást. Dél-koreai katonai források szerint a rakétát az északi főváros, Phenjan közeléből lőtték fel helyi idő szerint reggel hat óra körül, a kilövés után 2700 kilométert tett és 550 kilométeres magasságot ért el.

Kidolgozzák a választ 

Az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság (NORAD) közölte, hogy a rakéta nem veszélyeztette az Egyesült Államok észak-amerikai területét.

Abe Sinzo japán miniszterelnök a kilövés után azt mondta, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy megvédje az embereket.

Sinzo az incidens után azonnali kormányülést hívott össze.

Észak-Korea korábban négy ballisztikus rakétát indított az ország nyugati partján, közel a kínai határhozForrás: AFP/Str

Szuga Josihide tokiói kormányszóvivő kijelentette, hogy példa nélküli az eset, ami komoly és súlyos veszélyt jelent Japánra nézve.Josihide azt is hozzátette, hogy a tokiói kormány nagyon határozottan tiltakozott a történtek miatt Phenjannál. Mint mondta a rakétaindítás az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak megsértését jelenti.

Tokió Washingtonnal és Szöullal, valamint más érintett országokkal szorosan együttműködve fogja kidolgozni a választ.

Egy észak-koreai rakétakilövésről szóló tudósítás egy tokiói utcai tévéképernyőn, miután Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel reggel, amely átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba csapódottForrás: MTI/EPA/Franck Robichon

Guamot fenyegette Kim Dzsong Un

Észak-Korea már szombaton kora reggel is több rakétát felbocsájtott, amelyek közül kettő a röppályájának teljesítése előtt robbant fel, egy pedig már az indításakor.

Az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un a hónap elején kilátásba helyezte, hogy rakétatámadást intéz a csendes-óceáni amerikai sziget, Guam és az ottani légitámaszpont ellen. Donald Trum amerikai elnök ugyanakkor azt felelte, hogy tűzzel és haraggal fogadja majd, ha Észak-Korea továbbra is fenyegeti az Egyesült Államokat.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa legutóbb augusztusban fogadott el újabb szigorú büntetőintézkedéseket Észak-Korea ellen nukleáris és rakétaprogramja miatt. A szankció nyomán Phenjan évi 1 milliárd dollár, vagyis több mint 255 milliárd forint exportbevételtől eshet el.

Az új intézkedéscsomag tiltja a szén, a vasérc, a vas, az ólomérc, az ólom, a hal és a tenger gyümölcseinek kivitelét. Ha betartják, Észak-Korea exportbevételei legalább egyharmaddal csökkenhetnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK