Az USA megkezdte nukleáris arzenáljának felújítását

Az amerikai haditengerészet által közreadott képen első próbarepülésére indul az X-47B robotrepülőgép az Atlanti-óceánon, Virginia partjai előtt hajózó George H.W. Bush amerikai nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó fedélzetéről
Vágólapra másolva!
Az amerikai légierő megkezdte nukleáris arzenáljának sokmilliárdos felújítását.
Vágólapra másolva!

A The New York Times szerint Donald Trump amerikai elnök múlt heti afganisztáni stratégiájának bejelentése után az amerikai légierő több mint kétmilliárd dollár értékben rendelt robotrepülőgépeket és földi indítású rakétaberendezéseket.

Forrás: MTI/EPA/Amerikai haditengerészet/Joshua Horton

A légierő a teljes nukleáris arzenáljának megújulását tervezi, ezért 1,8 milliárd dollárért vásárol nukleáris robbanótöltettel felszerelt manőverező robotrepülőgépeket. Emellett pedig közel 700 millió dollárt költenek a mintegy 40 éves Minuteman típusú interkontinentális ballisztikus rakéták leváltására.

Az amerikai védelmi minisztérium a Lockheed Martin és a Raytheon fegyvergyártókkal, valamint a Boeing és a Northrop Grummann repülőgépgyártó cégekkel kötött szerződést.