Az iraki kormányerők behatoltak Tell-Áfár városba

Vágólapra másolva!
Az iraki kormányerők kedden behatoltak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik utolsó iraki "bástyájának" számító Tell-Áfár városba - jelentette közleményében a kormányerők oldalán harcoló, jobbára síita milíciákból álló ernyőszervezet, a Hasd es-Saabi.
Vágólapra másolva!

A kormányerők és a Hasd es-Saabi, az az a PMF harci egységei teljes mértékben felszabadították a Tell-Áfár északnyugati részén található al-Kifáh, valamint a város déli részén fekvő an-Núr negyedet - derül ki a beszámolóból.

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök vasárnapra virradóra jelentette be, hogy a hadsereg megindította az ostromot a város felszabadításáért.


Tell-Áfár a dzsihadisták egyik utolsó iraki bástyája a Szíriával határos térségben, a kormányerők még júniusban elvágták az Iszlám Állam más területeitől. Katonai források szerint mintegy

kétezer harcedzett dzsihadista lehet a városban.

A város elleni ostrom keretében az iraki kormányerők nyugatról, délről és keletről indítottak támadást a dzsihadisták állásai ellen. A harcokban a hadsereg különféle alakulatai oldalán harcoló síita milicisták, az iraki szövetségi rendőrség, a különleges erők, valamint a pesmerga (kurd fegyveres erők) tagjai is részt vesznek.

Az iraki kormányerők előrenyomulását az iraki és az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciós légierő is segíti.


Tell-Áfár mintegy 70 kilométerrel található nyugatra Moszultól, amelynek felszabadítására tavaly októberben indítottak offenzívát az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával, és hónapokig tartó harcok után július 10-én sikerült bevenniük a várost.