Felfüggesztik az amerikai vízumkiadást Oroszországban

Vágólapra másolva!
Az Amerikai Egyesült Államok felfüggeszti Oroszországban a nem bevándorlási vízumok kiadását az amerikai külképviseleteken Moszkva által elrendelt létszámcsökkentés miatt.
Vágólapra másolva!

A szerdától érvényes döntésről honlapján számol be az orosz fővárosban működő amerikai nagykövetség.

A vízumkiadás a moszkvai diplomáciai képviseleten augusztus 23-tól szeptember 1-ig, a Szentpéterváron, Jekatyerinburgban és Vlagyivosztokban működő konzulátusokon pedig határozatlan ideig szünetel majd.


Az amerikai követség közölte, hogy a konzuli elbeszélgetések elmaradnak, és azokkal, akik már beadták a vízumigényléshez szükséges irataikat, a későbbiekben közlik, hogy miként kérhetnek majd új időpontot.

Az Oroszországgal szemben bevezetett amerikai szankciók megszigorítására Moszkva július végén közölte, hogy az Egyesült Államoknak szeptember 1-ig 755 fővel kell csökkentenie a nagykövetsége és három konzuli képviselet személyzetének létszámát.

Megfigyelők szerint Washington erre egyebek között az Ameriaki Egyesült Államokban szolgálatot teljesítő orosz diplomaták szabad mozgásterületének korlátozásával reagálhat.