Vonatszerencsétlenség Indiában - sokan meghaltak

Khatauli, 2017. augusztus 19. Rendőrök és önkéntesek kutatnak túlélők után felborult vagonok között az észak-indiai Khatauliban 2017. augusztus 19-én. A balesetben a szerelvény hat kocsija kisiklott, legkevesebb húsz ember életét vesztette, több tucatnyian megsebesültek. (MTI/AP)
Vágólapra másolva!
Legkevesebb 23-an meghaltak, és 81-en megsérültek szombaton egy vonatbalesetben az észak-indiai Uttar Prades államban - közölték helyi tisztségviselők.
Vágólapra másolva!

A sérültek pontos számára vonatkozóan eltérő értesülések láttak napvilágot, egy helyi egészségügyi tisztségviselő szerint

számuk meghaladja a százat is.


A személyszállító vonat hat vagonja siklott ki, ezek közül kettő harmonikaszerűen összegyűrődött, míg a másik négy felborult - közölte Arvind Kumar, Uttar Prades állam egy magas rangú tisztségviselője. Níradzs Sarma, a vasúttársaság szóvivője viszont 14 kisiklott vagonról beszélt az India Today című lapnak.

Khatauli, 2017. augusztus 19. Rendőrök és önkéntesek kutatnak túlélők után a felborult vagonok között az észak-indiai Khatauliban Forrás: MTI/AP/

A szerencsétlenség Muzaffarnagar közelében, körülbelül 130 km-re északra a fővárostól történt. A helyi lakosok azt mondták, hogy láttak kisiklott kocsikat a közeli házak között is - írja a Reuters.

A baleset oka egyelőre ismeretlen.

Az utasoknak a rendőrség és helyi önkéntesek csoportjai segítettek elhagyni a Haridvár hindu szent város és az Orissza állameli Puri templomváros között közlekedő szerelvény felborult vagonjait.

A sérülteket egy környékbeli kórházba szállították.

- mondta Ajay Pandey, a rendőrparancsnok.

Az indiai vasútügyi miniszter bejelentette, hogy az állam a halálos áldozatok családjainak 350 ezer rúpia (1,4 millió forint), míg a súlyosan sebesültekéinek 50 ezer rúpia (200 ezer forint) segélyt ajánl fel - jelentette a The Tribune című lap internetes kiadása.

Narendra Modi miniszterelnök Twitter-üzenetben fejezte ki részvétét az áldozatok és családjaik iránt.