Darabolós szexgyilkosság egy ukrajnai börtönben

2017.08.19. 16:30

Előbb megerőszakolta, meggyilkolta, majd baltával feldarabolta az odesszai fegyház ügyeletes börtönőrnőjét az egyik rab.

A női börtönőr eltűnését a munkatársai fedezték fel, amikor nem jelentkezett a műszakváltáson. Több mint két órán keresztül kutattak utána, mire az egyik hulladékgyűjtő konténerben megtalálták a véres egyenruháját. Később a testrészei is előkerültek, amiket szemeteszsákokba csomagolt a gyilkos.

A férfit akkor érték tetten, amikor a ruhájáról és a gyilkos fegyverről, egy baltáról igyekezett eltüntetni a vérnyomokat. Kiderült, hogy a gyilkos egy előzetesben lévő fegyenc.

A fegyenc szabadon járkálhatott a börtönben

A fegyház munkatársai elmondták, hogy az őrizetes azért járhatott-kelhetett szabadon az intézményben, mert valami kisstílű cselekményért várta a bírósági tárgyalását. Addig is rábízták a börtön sertéstelepének gondozását. Az egyik gazdasági épület sarkában leterített matrac volt a hálóhelye.

Annak senki nem nézett utána, hogy egy visszaeső gyilkosról van szó, aki tetteiért már 14 évet ült,  és csak nemrég szabadult. Az ukrán igazságügyi tárca közleménye szerint az odesszai fegyintézet igazgatóját azonnali hatállyal felmentették az állásából. Ellene és a beosztottai ellen vizsgálat indult – adta hírül a Depo Odessza.