Szexbotránya után kolostorba vonul a román püspök

Vágólapra másolva!
Lemondatták Corneliu Barladeanu püspököt, akinek az egyik teológiaszakos hallgatójával volt viszonya. A román bulvársajtó nemcsak a viszonyt szellőztette meg, hanem egy videót is kiadott a két férfiról.
Vágólapra másolva!

Barladeanu nem ismerte el, hogy ő látható a felvételen, a terjesztőket pedig beperelte. Miután Vasile Banescu, az ortodox patriarchátus szóvivője egyértelművé tette, hogy a zsinat ki fogja zárni a püspököt,

Barladeanu önként kérte felmentését

az "egyház javának és békéjének" érdekében. Igaz, továbbra sem ismerte el, hogy viszonya lett volna a hallgatójával.

Hatvan nap van arra, hogy új egyházi vezetőt válasszanak, a volt püspök pedig nem celebrálhat többet misét, hanem szerzetesként kolostorba vonul - tudatta a szóvivő.

A moldvai egyházkerületben június végén robbant ki a szexbotrány. A korrupcióellenes ügyészség vádat emelt három pap ellen, akik a

videóval zsarolták a püspököt,

pénzt, illetve egyházi előléptetésüket követelve tőle.

A házi őrizetbe helyezett ortodox pópáktól nyolc videofelvételt foglaltak le, amelyeken a püspök homoszexuális kapcsolatait bizonyítják.

Barladeanu partnerei állítólag olyan fiatalok voltak, akiket tanított a teológián.

Júniusban a román ortodox egyház Cristian Pomohaci papot fosztotta meg a palásttól, miután megjelent róla egy hangfelvétel, amelyen egy 17 éves fiúnak tesz ajánlatot.

A román ortodox egyháznak azért is roppant kínosak a papok homoszexuális botrányai, mivel hangos ellenzője a melegházasságnak vagy akár csak az azonos neműek közötti élettársi kapcsolat hivatalos elismerésének.