Török miniszter: Németország ne osztogasson parancsokat az EU-nak

Vágólapra másolva!
Németországnak nem kellene parancsokat osztogatni az Európai Uniónak Ömer Celik, uniós ügyekért felelős török miniszter szerint. Angela Merkel ugyanis tegnap azt mondta: le kell állítani az unió és a Törökország között már meglévő vámunió kiszélesítését.
Vágólapra másolva!

Ömer Celik szerencsétlennek nevezte Angela Merkel szerdai nyilatkozatát, amely szerinte annak volt köszönhető, hogy Ankara és Berlin között "fokozott feszültség uralkodik".

A török miniszter úgy véli, hogy a két ország közötti személyes konfliktus miatt semmiképp sem volna szabad parancsokat osztogatni az unió intézményeinek, mivel ezek a lépések csak gyengítik a közösséget.

Sajtótájékoztatóján Celik azt mondta, hogy

az unió és Törökország közötti vámunió kiszélesítése voltaképp mindkét térség érdeke és értéke.

Mindezen felül furcsálja, hogy a török puccskísérlet operatív vezetője, Adil Öksüz az egyik németországi tartományban tartózkodik, amihez Németország még engedélyt is adott neki. Ezt a egyébként Németország sem alátámasztani sem cáfolni nem akarja, ami Celik szerint egyértelmű beismerés.