Riadalmat kelt Európában a burka és a csador

nikáb
nikáb
Vágólapra másolva!
Pauline Hanson, egy ausztrál politikus a napokban burkában jelent meg a parlament ülésén, ezzel akarta felhívni a figyelmet arra, hogy nemzetbiztonsági okokból be kellene tiltani Ausztráliában a ruhadarab viselését. Hatalmas vita zajlik világszerte a szimbólummá vált ruha miatt, ugyanis ahogy terjednek a radikálisok a nyugati országokban, úgy zavarja egyre inkább az embereket a furcsa viselet. 
Vágólapra másolva!

A Földön 1,57 milliárd muszlim él, szent könyvük, a Korán nem nyilatkozik a női ruhaviseletről, ezért nagyon változó, hogy egy adott országban, adott közösségben hogyan viszonyulnak ehhez a kérdéshez. Létezik egy általános fogalom,

a hidzsáb, amely azt írja elő a muszlim nőknek, hogy nyilvános helyen visszafogottan viselkedjenek és takarják el a testüket az idegen szemek elől.

Szaúd-Arábiában elvárás a nőkkel szemben a nikáb viselése. Ez az arcot takaró fátyollal kombinált fejkendő, ami csak a szemeket hagyja szabadon. Az iráni nők

csadort viselnek az utcán: ez egy félkör alakú anyagdarab, amit a fejükre borítanak és a kezükkel fognak össze maguk előtt.

Törökországban már csak a nők 60%-a visel fejkendőt, ha kilép az otthonából. Az USA-ban körülbelül 1 millió muszlim nő él, 40%-uk már nem követ hagyományos öltözködési szabályokat, 36%-uk tekintetbe veszi a hidzsáb elvét, 24%-uk pedig alkalmanként öltözik hagyományosan.

Amerikában nem merült fel, Európában viszont újra és újra vita tárgya a hagyományos muszlim öltözködés, ehhez csatlakozott most Ausztrália is.

Afgán nő burkában Forrás: AFP/Stefan Smith

A legszigorúbb viselet a burka, amely a testet teljesen elfedő lepel, az arcot is eltakarja, csak a szemek előtt van sűrű fátyol, hogy a burkát viselő nő többé-kevésbé azért kilásson. Ez a viselet tulajdonképpen már kiveszőben van a muszlim világból is, de a tálibok uralomra kerülésükkor kötelezővé tették Afganisztánban, ezért lett belőle politikai jelkép. A mai Afganisztánban ott kötelező a burka, ahol az adott területet ellenőrzése alatt tartó hadúr ezt előírja.

Az Iszlám Állam is kötelezővé tette megalakulásakor,

aztán nemrégiben betiltotta, mert ellenséges katonák (nők és férfiak is) burkával álcázva tudták megközelíteni az Iszlám Állam katonáit. Amíg az Iszlám Államban kötelező volt, addig előfordult, hogy az Iszlám Államtól visszafoglalt városokban a szíriai nők felszabadulásukat ünnepelve nyilvánosan elégették burkájukat.

A nikáb csak a szemet hagyja szabadon Forrás: Origo

Európában több ország betiltotta az arcot takaró viseletet közterületen. Sokan azzal érvelnek, hogy

ha valahol Európában az utcán egy nikábot vagy burkát viselő nőt látunk, joggal következtetünk arra, hogy a nő a szélsőséges iszlám híve, vagy a férje az,

és megszabja a feleségének, hogyan öltözködjön. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2014-ben kimondta, hogy nem sérti a vallás szabad gyakorlásának jogát, ha valahol betiltják az arcot takaró női viseletet.

Franciaországban így is tettek. Hollandiában 400 euró, Belgiumban 150 euró a büntetés, ha valaki közterületen elfedett arccal tartózkodik, a szabály vonatkozik a símaszk és a bukósisak indokolatlan viselésére is. Dániában és Svájc egyes kantonjaiban is hasonló szabályokat hoztak. Vannak, akik támadják a hajat és a nyakat eltakaró fejkendőt is. Több országban felmerült, hogy mint vallási jelképet, legalább az állami intézményekből ki kellene tiltani. Franciaországban, az állami iskolákban még 2004-ben megtiltották minden vallásra utaló szimbólum viselését: a zsidó fejfedőt, a nyakláncon viselt feszületet és a muszlim fejkendőt is.

A hagyományokhoz jobban ragaszkodók csadorban, mások csak kabátban és fejkendőben mennek az utcára Forrás: EPA

Ez év februárjában Ausztriában is megtiltották az arcot elfedő viseletet, mire kétezer muszlim nő tüntetett Bécsben a nikáb vagy a burka viselésének jogáért. Valamennyi tüntető fejkendőben volt. Norvégiában júniusban nyújtottak be törvényjavaslatot burkaügyben.

Felmérések szerint Németországban a lakosság 81%-a egyetértene az arcot eltakaró viselet betiltásával, Nagy-Britanniában ez az arány 72%. Érzékelhető, hogy egész Európában provokációnak veszik egy muszlim nőtől a burka vagy a nikáb viselését, egyértelműen a szélsőséges iszlámhoz és a terrorizmushoz kötik.

Fürdés burkiniben Forrás: AFP/Fethi Belaid

A legfurcsább eset Bulgáriában történt 2016-ban, ahol a hetvenezer lakosú Pazardzsikban tiltották be a burkát. Ez azért furcsa, mert Bulgária lakóinak 10%-a török ugyan, de ők világiasan öltözködnek és teljesen más vidékén élnek az országnak. Pazardzsik városának cigánytelepein viszont megjelentek az Iszlám Állam hitszónokai, akik katonákat toboroztak, és cigány nőknek napidíjat fizettek, hogy burkában járjanak, így keltsék azt a látszatot, hogy terjedőben van az „igaz hit” a bulgáriai cigányok között.

Hatalmas felháborodást keltett Európában a burkini viselése is. Franciaországban, nemrégiben pedig Horvátországban is nagy riadalmat keltettek a burkiniben, az egész testet eltakaró ruhában fürdő nők látványa. Több francia városban be is tiltották. A félelem hátterében az is állhat, hogy Észak-Afrikában az elmúlt időszakban több olyan támadás is történt, hogy nyugati országokból érkező strandolókat öltek meg terroristák a tengerparton.