Öngyilkos merényletekre készülő iszlamistákat vettek őrizetbe Moszkvában

Moszkva, Szentpétervár, study tour
A Szovjetunió széthullása óta 50 millióval csökkent az oroszajkúak száma.
Vágólapra másolva!
Öngyilkos robbantásos merényletekre készülő iszlamistákat vett őrizetbe az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) - közölte a testület közkapcsolatokért felelős központja hétfőn Moszkvában.
Vágólapra másolva!

Az FSZB szerint a moszkvai régióban elfogott, az Iszlám Államhoz tartozó terroristák nagy erejű robbantások sorozatát tervezték végrehajtani Moszkva forgalmas helyein, egyebek között közlekedési objektumokban és bevásárlóközpontokban.

A különleges műveletben elfogott csoport egy orosz állampolgárból és három közép-ázsiai tagból áll.

A szolgálat közleménye szerint egyikük az Iszlám Állam megbízottjaként a terrorcselekmények előkészítését felügyelte, egy másik ember a robbanószerkezetek előállításával foglalkozott, ketten pedig öngyilkos merényletekre készültek.

A terroristák Moszkva forgalmas részein és bevásárlóközpontokban készültek robbantani. Fotó: Bujtás Merdzsán Origo


A Szövetségi Biztonsági Szolgálat Moszkva közelében fedezte fel és hatástalanította a csoport robbanószerkezetek előállítására használt laboratóriumát.

A közlemény szerint a terrorcselekményeket az Iszlám Állam két Szíriában tartózkodó, nemzetközi körözés alatt álló vezetője, T.M. Nazarov és A.M. Sirindzsonov szervezte.

Az FSZB július végén egy hétfős, közép-ázsiai tagokból álló csoportot leplezett le, amely Szentpéterváron tervezett terrorakciókat.