Titkosügynökök kínoztak meg egy politikust egy dedikált Messi fotó miatt

Vágólapra másolva!
A legfőbb hongkongi demokrata párt egyik tagját, Howard Lam-ot saját bevallása szerint kínai titkos ügynökök rabolták el és kínozták meg, mindezt azért mert egy fényképet próbált eljuttatni a nemrég meghalt Liu Hsziao-po kínai ellenzéki aktivista özvegyéhez .
Vágólapra másolva!

Csütörtökön délután a nyílt utcán ragadták meg az ismeretlenek Lamot, majd betuszkolták őt egy autóba, ahol elkábították. Mire magához tért már meg volt kötözve.

Az ismeretlenek mandarin nyelven kezdték el faggatni őt a fényképen látható Liu Hsziao-po özvegyéről, akinek egy Lionel Messi által dedikált képet akart eljuttatni.

Ezután pedig többször is gyomron vágták és azt mondták neki, hogy mivel keresztény ezért szeretnének neki egy keresztet adni.

Végül egy tűzőgéppel combjain kereszt alakú sebeket ejtettek.A politikust a kínzás után újra elkábították és a tengerparton hagyták.

Lam még a múlt hónapban, Liu halála előtt nem sokkal írt egy levelet a spanyol FC Barcelona labdarúgócsapatának, amelyben egy dedikált fényképet kért a csapat egyik játékosáról, az argentin Lionel Messiről. Azzal indokolta kérését, hogy meggyőződése szerint az felvidítaná a végstádiumú májrákban szenvedő ellenzéki aktivistát, aki nagy rajongója volt a labdarúgásnak és Messinek.

Mivel a fénykép már Liu halála után érkezett meg, Lam úgy döntött, hogy eljuttatja azt Liu Hsziához, Liu özvegyéhez.

A demokrata politikus esete kapcsán Hongkongban ismét felerősödtek azok az aggodalmak, amelyek szerint Peking meg akarja szorongatni a kínai fennhatóság alatt álló várost.

Hongkong 1997. július 1-jén tért vissza kínai uralom alá, de Peking beleegyezett, hogy az "egy ország, két rendszer" elve alapján széleskörű autonómiát biztosít a városnak.

A hongkongi rendőrség nem kommentálta a történteket.