Szobrot kap a brit miniszterelnök

tüntetés Grenfell tower
Theresa May brit miniszterelnök most a törvényhozásban mondott beszédében kért elnézést a tragédia után elkövetett hibákért, főleg azért, hogy nem volt hajlandó találkozni a túlélőkkel.
Vágólapra másolva!
Csütörtökön tették közzé a brit miniszterelnök készülő viaszszobrának képeit. Egyelőre az agyagfej készült el, amire aztán a viaszréteg kerül, valamint a fülbevaló és a gyöngysor szintén elkészült. A kormányfői hivatalt, vagyis a Downing Streetet utánzó hivatali háttér is készül.
Vágólapra másolva!

A londoni panoptikum közölte, hogy munkatársai

a júniusi előrehozott választások óta dolgoznak a miniszterelnök szobrán.

Stephen Mansfield főszobrásznak sikerült tökéletesen visszaadni a jelenlegi brit politika legbefolyásosabb nőjének vonásait – tették hozzá a valóban nagyon élethű agyagszoborról.

William Shakespeare viasszobra

Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Ray Tang

A viaszszobrok rendszerint három-négy hónap alatt készülnek el, szobrászok csoportja legalább 170 órát dolgozik rajta, aztán jöhetnek a fodrászok, majd a színezők.

Egyelőre nem tudni, hogy a szobor milyen viselettel kerül bemutatásra, de annyit elárult a panoptikum, hogy választásuk pontos mása lesz a kormányfő egyik olyan összeállításának, amellyel a címlapokra került.

Theresa May brit miniszterelnök Forrás: AFP/-

Theresa May ismert a cipők iránti rajongásáról: egyszer feltették neki a kérdést, hogy kit és mit szeret a legjobban, amire azt válaszolta, a férjét és a cipőket.

Legfrissebb vagyonbevallásában még azt is feltüntette, hogy kedvezményre jogosító kártyája van az egyik ismert cipőmárkánál.

A londoni Madame Tussaud korábban már számos politikus viaszmását készítette el

, mint például Donald Trump amerikai elnököt, vagy Angela Merkel német kancellárt, de a korábbi londoni polgármesternek, Boris Johnsonnak is már van szobra a panoptikumban.