Kötelező lehet Romániában a kanyaró elleni oltás

kanyaró
A jelenlegi vakcina megfelelő védettséget biztosít kanyaró ellen.Magyarországon a lakosság átoltottsága 98 százalék fölött van, ami gyakorlatilag a populáció számára teljes védettséget ad. (a kép illusztráció)
Vágólapra másolva!
Tavaly súlyos kanyarójárvány kezdődött Romániában, eddig 32-en haltak meg a betegségben.
Vágólapra másolva!

A kanyarójárvány miatt merült fel, hogy elfogadjanak egy új oltási törvényt a hasonló válságok megelőzésére.

A tervezet szerint a gyerekeket csak úgy vehetik fel bölcsődébe, óvodába vagy iskolába, ha a szülők igazolni tudják, hogy megkapták az oltásokat. Azok a szülők, akik ezt ellenzik, írásos nyilatkozattal akadályozhatják meg a törvényben megszabott kötelező vakcinák beadását.

Forrás: Thinkstock

Florian Bodog egészségügyi miniszter korábban úgy nyilatkozott: az oltásmegtagadást nem büntetnék, de

tízezer lejes bírságot kaphatnak a szülők,

akik nem vesznek részt a számukra szervezett egészségügyi tanácsadásokon. A megyei oltásügyi bizottságoknak legalább háromhavi rendszerességgel kell "tanácsadást" szervezniük az oltásmegtagadó szülők számára, amíg rá nem veszik őket, hogy jobb belátásra térjenek.

Az ingyenesen biztosított oltásprogram a

torokgyíkkal, tetanusszal, szamárköhögéssel, kanyaróval, rózsahimlővel, mumpsszal, és hepatitis B vírussal

szembeni immunitás kialakítását célozza.

Az oltások beadatását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában a szülők egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított kampány hatására.

A kanyarójárvány kitörése nyomán kiderült, hogy nincs is elég oltóanyag az országban. Az utóbbi hónapban 70 ezer gyerek kapta meg a kanyaró elleni vakcinát, de az oltásmegtagadás aránya még mindig eléri a 12 százalékot.