Kisrepülő zuhant a Boden-tóba

Vágólapra másolva!
Egy kisrepülőgép zuhant kedden a dél-németországi Konstanz városa előtt a Boden-tóba - jelentették hírügynökségek.
Vágólapra másolva!

A Spiegel Online német hírportál a helyi rendőrségre hivatkozva azt közölte, hogy

a gépen tartózkodó pilóta és egy utasa meghalt.

Egy rendőrségi szóvivő a nap folyamán elmondta:

a kisrepülőgép mintegy 200 méterre Mainau szigetétől északkeletre süllyedt a tó vizébe,

amely abban a térségben a 60 méteres mélységet is elérheti.

A szóvivő elmondta azt is, hogy a mentési munkálatokat megkezdték. Egyéb részletet nem közölt, így azt sem, hogy hányan lehettek a kisrepülőgép fedélzetén, illetve mi történhetett velük.

A Südkurier című regionális lap értesülése szerint a gép Zürichből Hamburgba tartott, amikor eltűnt a légi irányítás radarjáról.