Ketrecben tartotta, és éheztette kisgyerekét egy nő

Vágólapra másolva!
A rendőrség letartóztatott egy észak-karolinai párt gyerekbántalmazásért. A nő 19 hónapos kisgyerekét egész nap ketrecben tartották, enni is alig adtak neki.
Vágólapra másolva!

A 23 éves Haley Trantham és 28 éves barátja, Vincent Lee együtt nevelték a nő gyerekét. Azonban nem nagyon törődtek vele, a gyereket napi 23 órát tartották bezárva. A ketrec egy kiságyból és a tetejére helyezett matracból állt, így nem tudott kijönni. Ráadásul csak nagyon kevés ételt adtak neki.

A párt a múlt héten tartóztatták le, miután a rendőrséghez bejelentés érkezett a gyerekbántalmazásról. Az egyik emeleti szobában találták meg a rendőrök a gyereket.

A kisgyereket a rendőrök és szociális munkások vitték kórházba, hogy kivizsgálják. Eddig megosztott felügyelet volt az anyja és apja közt, de a gyerek most már teljesen az édesapja felügyelete alatt van - írja az Inside Edition.

A párt gyerekbántalmazással, a nőt emellett még marihuána birtoklásával is vádolják.