Magyarok által épített vasút miatt áll a bál Romániában

Vágólapra másolva!
Az Osztrák-Magyar Monarchia idején megépített 21 kilométeres erdélyi vasút szakasz felavatása miatt bírálják a román közlekedési minisztert, Razvan Cuct.
Vágólapra másolva!

A 21 kilométeres szakasz az erdélyi Beszterce-Naszód megyében Kisilvát Óradnával köti össze. A pályát az üzembe helyezett Kék Nyíl nevű motorvonat, mely 35 kilométer/órás sebességgel halad, mindössze 49 perc alatt teszi meg.

A Pro Infrastruktúra Egyesület felháborodva bírálta a minisztert, amiért

részt vett egy ilyen "lepusztult és rossz állapotban" levő vasúti szakasz avatóünnepségén.

Az elmúlt négy évben nem közlekedett ezen a szakaszon vonat, mert egy magáncég 2013-ban már nem tartotta gazdaságosnak a járat üzemeltetését. Ezért most a Román Államvasutak üzembe helyezett egy járatot.

A vasutat egyébként még

130 évvel ezelőtt a magyar állam építette,

ami fontos volt már csak abból a szempontból is, hogy az akkori bányatelepülés, Óradna be legyen kötve a vasúti hálózatba – áll az Adevarul címá napilapban.