Zsidó telepesek foglaltak el egy épületet Hebronban

Vágólapra másolva!
Önkényesen költözött be tizenöt zsidó telepescsalád egy vitatott tulajdonjogú épületbe Hebronban, a Pátriárkák Sírja közelében - jelentette az izraeli média.
Vágólapra másolva!

A hatóságok engedélye nélkül legalább százhúszan, gyerekekkel együtt költöztek be egy hebroni háromszintes épületbe. A telepes azt állítják ugyan, hogy törvényesen megvásárolták az épületet a palesztin tulajdonostól, de a palesztinok vitatják ezt.

Benjamin Netanjahu úgy rendelkezett végül ez ügyben a Jeridót lap szerint, hogy arra szólította fel a védelmi miniszter, hogy ne ürítsék ki az épületet.

A ynetnek úgy nyilatkoztak a telepesek, hogy

az épület elfoglalásával csak válaszolni akartak a kormány visszavonulására a Templomhegy üggyel kapcsolatban.

Állítólag a palesztin tiltakozás után, az izraeliek eltávolították a detektoros kapukat és a térfigyelő kamerákat.

– hangsúlyozták a telepesek.

Az izraeli biztonsági erők tagjai a körülbelül 120 telepes beköltözése után a kapu elé álltak, és megakadályozzák, hogy újabb emberek jussanak be.

Ezután több száz vallási iskolás fiatal telepes érkezett Hebronba, hogy támogassa az akciót,

de ők már nem tudtak az épület közelébe menni a biztonsági erők miatt.

- írta a baloldali civilszervezet.

A vitatott épületbe 2012-ben egyszer már beköltöztek, de a hatóságok akkor úgy határoztak, hogy nem rendelkeznek elegendő bizonyítékkal tulajdonjoguk igazolásához és kiköltöztették őket.