Kalapáccsal agyonverte egy vak francia férfi a mozgássérült szomszédasszonyát

Nantes
Vágólapra másolva!
Kegyetlen gyilkosság történt Nantes-ban, Franciaországban. Az ügy sajátossága, hogy a gyilkos vak, az áldozat pedig súlyos mozgássérült.
Vágólapra másolva!

A vak férfi felesége és a kerekesszékben álló, félig béna szomszédasszony az AFP szerint már régóta rosszban volt egymással. Egy napos nyári délutánon a mozgássérült, 63 éves asszony - feltehetően véletlenül - átdobott egy cigarettacsikket a szomszéd erkélyre. A vak férfi felesége ezt azonnal szóvá tette, veszekedni kezdtek.

Ezután a vak férfi fogott egy kalapácsot és egy súlyzót, és átment a szomszédba. Az ajtó nyitva volt, bement a lakásba, közel ment a mozgássérült nőhöz, majd többször fejbe verte a kalapáccsal. Amikor hallotta, hogy a nő még szuszog, a nála levő súlyzóval is ütni kezdte. Végül megfojtotta.

A 43 éves vak férfi ezután visszament a saját lakásába. A szomszédok az iszonyatos kiabálást meghallották, és hívták a mentőket és a rendőröket. A gyilkost letartóztatták. A rendőröknek csak annyit mondott, hogy már régóta rosszban voltak.