Elzárják a szökőkutakat a Vatikánban a súlyos aszály miatt

Ferenc pápa első egyházfői úrangyala (Angelus) imádságát mondja el a vatikáni Szent Péter térre néző dolgozószobájának ablakából 2013. március 17-én
Ferenc pápa elrendelte a Vatikán Állam összes szökőkútjának elzárását az Olaszországot sújtó aszály miatt.
Vágólapra másolva!
Minden szökőkutat elzárnak a Vatikánban az Olaszországot sújtó aszály miatt - jelentették be a Vatikáni Rádióban.
Vágólapra másolva!

Az intézkedés a városállam egész területére vonatkozik, így a turisták óriási tömege által látogatott Szent Péter tér szökőkútjai ugyanúgy elapadnak, mint a nyilvánosság elől elzárt területen, a vatikáni parkokban lévő kutak is.

Ferenc pápa elrendelte a Vatikán Állam összes szökőkútjának elzárását az Olaszországot sújtó aszály miatt. Forrás: AFP

A szökőkutak elzárása a pápa környezetvédelemre vonatkozó tanításával összhangban történik - közölte a Vatikáni Rádió.


Meteorológusok szerint az idei tavasz minden idők harmadik legszárazabb tavasza volt Olaszországban. A szárazság miatt Rómát súlyos vízhiány fenyegeti.

Az "örök város" vezetése korlátozásokat rendelhet el a héten a lakossági vízfogyasztásban is.

A köztéri kutakat takarékosságból már majdnem egy hónapja elzárták az olasz fővárosban. Róma megyében már 21 településen van érvényben vízkorlátozás.