Záróra? Itt olyan nincs

Vágólapra másolva!
Tusványoson keddtől vasárnapig egy külön tér jön létre, itt egybefolyik az este az éjszakával, a hajnallal és a délutánnal. Állandó lüktetés a szabadegyetem területe, olyan helyszín, ahol nincs záróra.
Vágólapra másolva!

Nyakunkba vettük péntek hajnalban a tábort: kevés különbség van az alkonyati és pirkadati mozgás között. Az egyetlen jelentős különbség, hogy hajnalban több a tántorgó ember. Mire világosodik, a medvék is visszahúzódnak a közeli erdőkbe, pedig a buli még javában tart – legalábbis a két fő helyszínen.

A MIT-ÚNK- sátor alatt kisebb tömeg küzdött fáradhatatlanul az ütemekkel, noha az örök találkahely, „a lépcső" már kiürült reggel fél hatra. A csocsóasztal viszont napszaktól függetlenül töretlen népszerűségnek örvend. A kemping bejárata mögött szelfik készülnek, máshol sorsukra hagyott asztalok mutatják: sör- és ásványvízfogyasztásból sem volt hiány. Lentebb ismét „aktív bulihelyszínbe" botlunk: a Csűrben a végsőkig kitartók még mindig tomboltak a slágerekre. A mentőpontokon nem volt nagy mozgás: a tűzoltóság és a mentőszolgálat sátrai alatt egy-egy megfáradt fiatalt ápoltak épp.

A tábor legfélreesőbb részén lévő függőágyak is gazdára találtak: ki alvóhelyként, ki romantikus összebújásra használta. Reggelre mindenki végtelenül barátságossá válik: a mosolygó, mámoros tekintetű fiúk és lányok mindannyian világbékepártiak, sőt: hiába látszik rajtuk, hogy leginkább alvásra lenne szükségük, inkább meghívnak egy italra.