Ellopott egy taxit, majd utasokat vett fel

Vágólapra másolva!
Egy amerikai nő a sofőrrel való vitája után egyszerűen beült a taxi vezetőülésébe, és elhajtott. Mikor a rendőrök megtalálták, már két utas is volt a hátsó ülésen.
Vágólapra másolva!

A 65 éves nő csütörtökön ült be egy taxiba Philadelphiában, és megkérte a sofőrt, hogy vigye a SugarHouse Casino-ba. Rövid idő után azonban arra kérte, hogy álljanak meg egy benzinkúton.

Itt mindketten kiszálltak a kocsiból, majd vitatkozni kezdtek a viteldíjról. A nő ekkor hirtelen bepattant a vezetőülésbe, és elhajtott.

A rendőrség 30 perccel később megtalálta és megállította a taxit. Legnagyobb meglepetésükre a hátsó ülésen is ültek utasok: egy 23 éves nő és a kislánya.

Az édesanya azt mondta a rendőröknek, hogy nemrég szálltak be a taxiba, és nem tudták, hogy lopott - írja a Yahoo News.

A 65 éves nőt most lopással vádolják, az ügyvédje egyelőre nem nyilatkozott.