Erős földrengés volt az Égei-tengeren

Égei-tengeri földrengés
Kosz szigete, 2017. július 21. Megrongálódott épület a görögországi Kosz szigetén 2017. július 21-én, miután a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. A természeti katasztrófa következtében egy török és egy svéd turista életét vesztette, sokan megsérültek. (MTI/AP/Michael Probst)
Vágólapra másolva!
Erős, 6,7-es erősségű földrengés rázta meg csütörtök éjjel Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. Az első jelentések szerint két turista meghalt, több mint 500 ember pedig megsebesült.
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Földtani Intézet (USGS) adatai szerint a rengés epicentruma a törökországi Bodrum városától 10 kilométerre délre, Kosz görög szigettől 16 kilométerre keletre-északkeletre történt, tíz kilométeres mélységben.

Régi házak sérültek meg

A görög Ana hírügynökség arról számolt be, hogy a földmozgásban

Kosz szigetén ketten meghaltak,

harmincan megsérültek. Jorgosz Kiricisz, a sziget polgármestere a helyi rádiónak azt mondta, hogy a szigettel azonos nevű városban károk keletkeztek, de a sziget többi részén nincs nagyobb gond. A megrongálódott házak többsége régen épült, amikor még nem vezették be a földrengésekre vonatkozó új építészeti előírásokat.

Jorgosz Hatzimarkosz, Görögország dél-égei térségének kormányzója bejelentette: egy török és egy svéd turista halt meg. A török turistát azonosították is, Sinan Kurdoglu-nak hívták. Úgy tudni, egy másik török állampolgár is életveszélyes állapotban van.

A turistákra ráomlott a fal.

A Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket Forrás: MTI/AP/Michael Probst

A romok alól kellett menteni

A helyi tűzoltók három embert mentettek ki a romok alól. A mentőalakulatok ellenőrzik, hogy nem maradtak-e olyan emberek, akik beszorultak otthonaikba és nem képesek kimenni a szabadba. A parti őrség beszámolója szerint a

város kikötője is megrongálódott

és egy úton lévő kompnak most nincs hol kikötnie. Ródosz szigetéről egy helikopter fedélzetén hat fős mentőalakulat indult, hogy segítsen az ottani munkálatokban.

Nem bírta a mobilhálózat

Török katasztrófavédelmi tisztviselők szerint

a rengés 6,3-as erősségű volt,

amelyet Mugla város térségében, valamint környékén is érezték, és ahol pánikot okozott. Hetvenen fordultak orvosi segítségért Bodrum kórházaiban. Külön gondot okozott, hogy a helyi mobiltelefon-szolgáltatás túlterheltség miatt akadozott.

A földrengésben egy török és egy svéd turista meghalt, sokan megsérültek Forrás: MTI/AP/Nikiforosz Pittarasz

A szabadban éjszakáztak

A Bodrumtól 6 kilométerre nyugatra fekvő Bitez üdülőhelyen ugyancsak érezték a rengést, az emberek itt is kiszaladtak az utcákra félelmükben, mert attól tartottak, összeomlanak az épületek. Két utórengés is volt. A helyi szálloda vendégei ezt követően visszatértek szobájukba, hogy magukhoz vegyék személyes tárgyaikat és a szabadban töltsék az éjszakát. Sokan matracokból, lepedőkből hevenyészett fekvőhelyeket alakítottak ki a környékén.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tudomása szerint a földrengésnek

magyar sérültje nincs.