Cipőfűzővel próbálta megfojtani magát egy nagymegyeri férfi

dunaszerdahely, öngyilkosság
dunaszerdahely, öngyilkosság
Vágólapra másolva!
Rátört a gyerekeire, aztán megpróbált öngyilkos lenni a Dunaszerdahelyi járásban élő agresszív ember.
Vágólapra másolva!

Igazi családi dráma bontakozott ki egy szlovákiai magyar családban. Múlt héten egy férfi

halálosan megfenyegette gyerekei anyját,

aki annyira megijedt, hogy kihívta a rendőröket. Az agresszív embert gyors eljárás keretén belül egy felfüggesztett börtönbüntetéssel pénteken szabadon engedték. Nem először vesztek össze.

- írta a parameter.sk.

Rátört a saját gyerekeire

Hétfőn a férfi visszatért a házhoz. Jól ismerte az épületet, hiszen korábban ő is ott lakott az asszonnyal és a gyerekekkel együtt. A szlovák lap szerint a nő nem volt otthon. Más vigyázott a két kisgyerekre, amikor észrevették, hogy valaki betörte az ablakot.

A férfi volt az, aki az ablakon keresztül bemászott a házba.

A gyerekre vigyázó asszony azonnal szólt a háziasszonynak, aki a munkahelyéről felhívta a Nagymegyeri Városi Rendőrséget azzal, hogy betörtek hozzájuk.

- mondta a szlovák lapnak Mária Linkešová rendőrségi szóvivő.

A rendőröknek sikerült elérniük, hogy a gyerekek és az asszony kiszabaduljon, de a férfi nem akart kimenni a házból. Közölte, hogy

meg fogja ölni magát.

Két órával később az egyik rokona beszélte rá, hogy lépjen ki az ajtón. A helyi kapitányságra vitték, ahol a férfi bevallotta, hogy valóban öngyilkos akart lenni, ezért mentőt hívtak hozzá.

- írja a parameter.sk.

A rendőrök eljárást indítottak a férfi ellen.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!