Gyerekek haltak meg egy hajótörésben Kongónál

Vágólapra másolva!
Az áldozatok között sok a gyerek, eddig 27 ember holttestét találták meg. A gyerekeket és felnőtteket szállító csónak utasai közül 54-et még keresnek.
Vágólapra másolva!

A baleset múlt héten, a Kasai folyóban történt. Lambert Mende, a kongói kormány szóvivője szerint 27 ember holttestét hozták felszínre, 54 eltűnt személyt pedig még keresnek.

Kilencvenen utaztak a hajóban.

Feltételezések szerint a szerencsétlenséget a hajó túlterheltsége, illetve vezetői okozhatták, a

kapitány ugyanis részeg lehetett.

Az országban gyakoriak a hajószerencsétlenségek, mert sokan ócska, összetákolt csónakokat használnak. Az elmúlt hónapban húsz ember halt meg két hajótörésben, szintén Kongó nyugati részén.