Élőben közvetítik a montenegrói puccskísérlet perét

Vágólapra másolva!
Ez lesz az első alkalom, hogy a montenegrói tévécsatornák élőben adnak egy pert.
Vágólapra másolva!

A közvetítést a legfelsőbb bíróság engedélyezte, a tárgyalás pedig nyílt lesz, vagyis bárki bemehet, akit érdekel.

A vádlottak padján tizennégyen ülnek majd: két orosz állampolgár, két montenegrói ellenzéki képviselő, a szerbiai csendőrség egykori vezetője, valamint további kilenc szerb férfi. Ők azok, akik a vád szerint az októberi parlamenti választás napján

merényletet akartak elkövetni Milo Djukanovic akkori miniszterelnök ellen,

hogy oroszbarát pártokat juttassanak hatalomra.

A férfiakat

terrorista cselekmények kísérletével

és Montenegró alkotmányos rendjének megsértésével, összeesküvéssel vádolják.

A vádirat 129 oldalas, ennek felolvasása mellett még 11 tanút hallgatnak meg, 118 tárgyi bizonyítékot mutatnak be, valamint 33 lehallgatott telefonbeszélgetést ismertetnek.