Palesztin-izraeli vízgazdálkodási egyezményt jelentettek be

Vágólapra másolva!
Donald Trump amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja palesztin-izraeli vízgazdálkodási egyezmény megszületését jelentette be jeruzsálemi sajtótájékoztatóján, de a békefolyamat felélesztéséről nem nyilatkozott.
Vágólapra másolva!

Jason Greenblatt, Donald Trump amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja januári kinevezése óta már többször is járt az izraeli térségben, de mostani látogatása volt az első, hogy a sajtóval is találkozott, ahol ismertette tárgyalásainak eredményét.

Arra a kérdésre nem kívánt válaszolni, hogy közelebb jutottak-e a felek a 2014 tavaszán összeomlott béketárgyalások felújításához, de több részlet is kiderült a Holt-tengert a Vörös-tengerrel összekötő, kétszáz kilométer hosszú csővezeték tervéről, ezen kívül a Jordánia vörös-tengeri kikötőjébe, Akabába tervezett vízsótalanítóról.

A Világbank által támogatott két építkezés megnöveli Jordánia, a Palesztin Hatóság és Izrael vízkészletét, és

helyreállítja a Holt-tenger csökkenő vízszintjét.

A megállapodás keretében Izrael húszmillióról harmincmillió köbméterre emeli a Palesztin Hatóságnak eladott víz mennyiségét. Cahi Hanegbi izraeli regionális együttműködési miniszter szerint négy-öt év alatt készülhetnek el a nagyjából 900 millió dollárba (körülbelül 250 milliárd forintba) kerülő beruházások.

Az akabai vízsótalanító évi

80 millió köbméter édesvizet tud majd előállítani,

amelynek egy részét, akár a felét, egy 2015-ben aláírt egyezmény szerint Izrael megvásárolhatja Jordániától. Izrael a vízből nagyjából 33 millió köbmétert elad a Palesztin Hatóságnak. A palesztin hatóság vezetője, Mazen Goniem 32 millió köbméterre tette ezt a mennyiséget, amiből 22 millió köbmétert Ciszjordániának, 10 milliót pedig a Gázai övezetnek juttatnak majd.

Ezen a héten ez már a második izraeli-palesztin megállapodás volt, korábban, hétfőn Izrael átadta egy Ciszjordániában, Dzsenin mellett lévő elektromos alállomás felügyeletét és működtetését a Palesztin Hatóság szakembereinek.