Összeverekedtek a tajvani politikusok a parlamentben

Vágólapra másolva!
Összeverekedtek, vízzel töltött lufikat dobtak egymásra, székekkel hadonásztak és belefojtották a szót a kormányfőbe a tajvani parlament képviselői a törvényhozás csütörtöki és pénteki ülésén sajtóbeszámolók szerint.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön két rivális képviselő ölre ment, majd fojtogatni kezdte egymást

egy Caj Jing-ven elnök által előterjesztett, vitatott infrastrukturális beruházás költségvetésének vitája során. Az ellenzék bírálja a projektet, amely szerinte voksok reményében a demokrata párt hagyományos szavazóbázisának számító városokat és megyéket hozza helyzetbe. Egyes képviselők a beruházás 420 milliárd tajvani dolláros, az az csaknem 4 ezer milliárd forintos várható költségét is sokallják.

Lin Csuan kormányfő éppen a szóban forgó projekt költségvetéséhez fűzött magyarázatot, amikor

vízzel töltött lufit dobtak rá, és emiatt el kellett hagynia az üléstermet.

A vitát felfüggesztették. A miniszterelnök pénteken sem tudta befejezni mondandóját, mert a parlament épületében zűrzavar uralkodott el. Egyes ellenzéki képviselők

székekkel hadonásztak, körülvették a pódiumot és nekimentek a kormánypárti törvényhozóknak.

Caj elnökasszony népszerűsége 2016. májusi beiktatása óta 70 százalékról 40 százalékra csökkent. Ennek oka az, hogy a kormány több vitatott reformot kezdeményezett például a melegházasság, az igazságszolgáltatás és a nyugdíjak terén.