Egy teherautónyi nyálka borította be az utat

nyálkatenger, Oregon, angolna
Depoe Bay, 2017. július 14. Az oregoni állami rendőrség (OSP) által közreadott kép egy nyálkával borított autóról a Depoe Bay közelében történt baleset helyszínén 2017. július 13-án. A hatóságok közlése szerint egy több mint három tonna angolnát szállító teherautó felborult és az állatok, valamint az őket a kiszáradástól védő mechanizmusuk által termelt nagy mennyiségű nyálka beterítette az autópályát, valamint a közeli autókat. (MTI/EPA/OSP)
Vágólapra másolva!
Nyálkatenger árasztotta el egy amerikai város autópályáját, ínyenc szállítmány borult az útra.
Vágólapra másolva!

Angolnákkal teli teherautó borult fel az oregoni autópályán, három tonnányi nyálkás, csontos hallal beborítva az utat és a mögötte haladó autókat.

Forrás: MTI/EPA/OSP/-------------------

A nyálkás állatok valódi csemegének számítanak Koreában, ez a szállítmány is oda tartott volna, vagyis az ínyencek nagyon szomorúak lesznek. A rendőrség szerinte senki sem sérült meg, a gyomorforgató fotókat pedig kiposztolták a Twitterre.

Ha ez egyáltalán lehetséges, az út tisztítása még gyomorforgatóbb volt, de azt is megörökítették.

A nyálkabaleset felszámolása után mindent letakarítottak.