Egyelőre nem könnyítik meg az ENSZ aknamentesítését

Vágólapra másolva!
Az ENSZ csütörtökön felszólította a szíriai konfliktus résztvevőit, hogy tegyék lehetővé a korábbi harcok helyszínein az aknamentesítést, és szavatolják a személyzet biztonságát.
Vágólapra másolva!

Stephane Dujarric, az ENSZ főtitkárának szóvivője New Yorkban felszólította a szíriai konfliktus résztvevőit, hogy tegyék lehetővé a háborús terület aknamentesítését. Dujarric újságírók előtt elmondta, hogy a harctereken maradt, fel nem robbant eszközök

rendkívüli veszélyt jelentenek a menekülők számára.

Azokban a körzetekben, ahol ezek az emberek áthaladnak, rengeteg telepített akna és fel nem robbant gránát található - mondta Dujarric.

A szóvivő azt mondta, hogy ezek az eszközök minden nap ártatlanok életét oltják ki. Csütörtökön például három iskolás gyerek halt meg, amikor taposóaknára lépett el-Haszeke tartomány egyik falujában. Egy nappal korábban

két másik gyerek halt meg egy akna felrobbanásakor

Aleppo tartomány északi részén. A szóvivő elmondta, hogy június végén az ENSZ aknamentesítési szakértői orosz szakemberekkel találkoztak, és megvitatták a témával kapcsolatos kérdéseket, beszéltek a tűzszerészek munkájának összehangolásáról is. Fontosnak tartották az együttműködést a békés lakosság életkörülményeinek helyreállításában is.