Négy évtizedes mélyponton a brit munkanélküliség

Vágólapra másolva!
Több mint négy évtizede nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, de ezzel egy időben csökkentek a reálbérek is.
Vágólapra másolva!

A brit statisztikai hivatal, az ONS szerdai adatismertetése szerint a májussal zárult három hónapban átlagosan 4,5 százalék volt az állástalanok aránya.

Ez 1975 júniusa óta a legalacsonyabb szint.

Elemzők átlagosan 4,6 százalékos adattal számoltak előzetesen.

A 16 és 64 év között 74,9 százalékos a foglalkoztatottság

Az egy évvel korábbi azonos időszakban 4,9 százalékos volt a munkanélküliség Nagy-Britanniában.
Az ONS szerdai adatai szerint a 16 és 64 év közötti korcsoportban 74,9 százalékos a foglalkoztatottság.

Ez a legmagasabb foglalkoztatottsági ráta a brit gazdaságban azóta, hogy az ONS 1971-ben elkezdte a jelenlegivel összehasonlítható módszertan alapján mérni ezt a mutatót.

A beszámoló szerint ugyanakkor a heti átlagos nominálbér a vizsgált három hónapban átlagosan 1,8 százalékkal, a 2014 novemberrel zárult három hónapban mért óta a legcsekélyebb ütemben emelkedett éves összevetésben, és ez a májusban csaknem négyéves csúcsot elért 2,9 százalékos inflációval együtt számolva reálbércsökkenést jelent.