Az iraki kormányerők ismét összecsaptak az Iszlám Állam harcosaival

Vágólapra másolva!
Az iraki kormányerők újból összecsaptak az Iszlám Állam harcosaival az észak-iraki nagyváros, Moszul óvárosi részén napokkal az után, hogy bejelentették, hogy sikerült győzelmet aratni a dzsihadisták fölött a városban.
Vágólapra másolva!

Az iraki kormányerők tagjai helyi idő szerint kedd éjfél előtt nem sokkal keveredtek tűzpárbajba a terrorszervezet harcosaival, és az összecsapások szerdán is folytatódtak - közölték helyi lakosok a Reuters brit hírügynökséggel telefonon.

A szemtanúk beszámolója szerint a nap folyamán a hadsereg helikopterei bombázták az óvárost, amely fölött sűrű füstoszlopok voltak láthatóak.

- mondta az egyik lakos. Egy másik szemtanú szerint a robbanások fél kilométeres körzetben rázták meg a környéket.

Még több száz dzsihadista lehet a városban

Egy iraki katonai illetékes szerint a jelenlegi harcok a várost a dzsihadistáktól "megtisztító hadművelet" részei. Az Irakban tartózkodó Stephen Townsend amerikai altábornagy szerint akár több száz dzsihadista lehet még Moszulban.

amelyben még akadnak elrejtett robbanószerkezetek, valamint ellentámadások is előfordulnak - közölte Townsend.

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció - amely az iraki kormányerőket támogatta Moszul visszafoglalásában - keddi beszámolója szerint légiereje

három nagyobb csapást hajtott végre az Iszlám Állam harcosok Moszul környéki állásai ellen, amelyben a dzsihadisták több fegyvere, köztük számos géppuskája és RPG-rakétavetője is megsemmisült.

Közben az iraki biztonsági erők sikeresen visszaverték a várostól délre található al-Dzsaran falu elleni támadást, amelyet az Iszlám Állam indított a Moszultól délnyugatra található sivatagos területekről - közölte egy helyi harcos.

Ismét kiéleződhet a zunnita és síita muszlim közösség közötti ellentét

Elemzők szerint a kormány Moszul felett aratott győzelme ismét kiélezheti a szunnita és síita muszlim közösség közötti ellentéteket:

a Bagdadtól délre fekvő el-Iszkanderíja városában a héten 28 szunnita muszlim vallású polgári lakost raboltak el, akik közül húszat később holtan találtak meg.

A rendőrség által őrizetbe vett gyanúsítottak azt állították, hogy az Aszaib al-Hak nevű iraki síita milícia tagjai, amely szintén részt vesz az Iszlám Állam elleni harcokban. A milícia szóvivőjének közlése szerint a fegyveres csoport vezetőinek nem volt tudomásuk erről az incidensről.