Szigorúan figyelni fogják Katart

Vágólapra másolva!
A Katart büntetőintézkedésekkel sújtó négy arab állam szerint „nem elégséges”, hogy Katar és az Egyesült Államok terrorizmusellenes együttműködési megállapodást kötött kedden, noha a memorandum megszületését több évi nyomásgyakorlásuk eredményének tekintik. Erről Szaúd-Arábia, Bahrein, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek közös közleményt adott ki, amelyet az SPA hivatalos szaúdi hírügynökség ismertetett.
Vágólapra másolva!

Hozzátették: „szigorúan figyelni fogják, hogy Katar mennyire veszi komolyan a terrorizmus támogatása és a bármilyen formában történő finanszírozása elleni küzdelmet”, mert szerintük Katar elkötelezettsége nem megbízható, mivel a terrorizmusellenes küzdelemre vonatkozó korábbi ígéreteit sem tartotta meg.
A katari-amerikai memorandum aláírását Dohában jelentették be Rex Tillerson amerikai és Muhammad bin Abdul Rahman ász-Száni sejk, katari külügyminiszter közös sajtótájékoztatóján.

Több éve egyeztettek

Az Egyesült Államok és Katar többet fog tenni ezentúl a terrorizmust pénzelő források felderítése érdekében, fokozni fogják az együttműködést és az információk megosztását - mondta Tillerson. Tagadta, hogy a megállapodásnak köze lenne a Perzsa-öbölbeli diplomáciai válsághoz, mivel az együttműködés megerősítéséről már több mint egy éve elkezdődtek az előkészítő tárgyalások.

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni nemzetközi katonai koalíció tagországai Washingtonban tartottak tanácskozást kedden. Ezen az egyiptomi delegáció vezetője, a kairói külügyminisztérium szóvivője Katarra utalva kijelentette, hogy a koalíciónak nem lehetne tagja olyan ország, amelyik támogatja a terrorizmust. Katar bejelentette kedden, hogy további török katonák érkeztek arra a dohai támaszpontra, amelyen egy 2014. évi megállapodás értelmében már korábban is szolgáltak török katonák. A Katart az öböl menti viszályban támogató Törökország gyors eljárásban júniusban fogadott el egy törvényt arról, hogy növeli az arab országba vezényelt katonáinak számát.

Egy hónapja

A négy arab ország, továbbá Líbia, Jemen, Mauritánia, Mauritius és a Maldív-szigetek június 5-én jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral, és kereskedelmi blokád alá veszi, mert terroristákat támogat, együttműködik Iránnal és beavatkozik a belügyeikbe. Később csatlakozott hozzájuk Mauritánia és a Comore-szigetek, illetve Jordánia és Dzsibuti is korlátozta a diplomáciai kapcsolatokat Katarral. Szaúd-Arábia, Egyiptom, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek feltételeket szabott Katarnak a diplomáciai kapcsolatok helyreállításához: Doha szakítsa meg diplomáciai kapcsolatait Teheránnal, utasítsa ki az országból a Muzulmán Testvériség és a Hamász radikális iszlamista szervezetek összes tagját, zárolja ezen szervezetek folyószámláit a katari bankokban, és számolja fel a katari török katonai támaszpontot.

Katar határozottan tagadja, hogy szélsőséges csoportokat támogatna, és nem hajlandó teljesíteni a követeléseket. Katar az Egyesült Államok fontos szövetségese: ott található a térség legnagyobb amerikai támaszpontja, ahol több mint 10 ezer amerikai katona állomásozik.