Augusztusban sürgősségi katonai sorozás lesz Ukrajnában

Petro Porosenko
Petro Porosenko, ukrán államfő telefonon ígérte meg román kollégájának, hogy tiszteletben fogják tartani a Velencei Bizottságnak az új ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos álláspontját.
Vágólapra másolva!
Petro Porosenko ukrán elnök behívásokat hirdetett a Nemzeti Gárda soraiba 2017 augusztusára. Az egyik kárpátaljai portál szerint az erre vonatkozó utasítás a július 7-én közzétetett, 178-as számú államfői rendeletben jelent meg.
Vágólapra másolva!

A Kárpátinfo.net beszámolója szerint augusztusban sürgősségi katonai behívások lesznek az Ukrán Nemzeti Gárdába azon állampolgárok közül, akiknek egészségügyi állapota megfelelő. A 178-as elnöki rendelet értelmében

mindenkit behívhatnak a seregbe, akik már betöltötték a 20-ik, illetve még nem töltötték be 27-ik életévüket, és nem tudnak hivatalos dokumentumokkal alátámasztott nyomós okkal szolgálni arra vonatkozóan, hogy felmentést kapjanak a katonai szolgálat alól.

Petro Porosenko, ukrán államfő Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Porosenko egyúttal utasította a kijevi Miniszteri Kabinetet, valamint a városi és megyei állami közigazgatási hivatalokat, hogy határozzák meg azon ukrán állampolgárok létszámát, akik augusztus folyamán behívhatóak a Nemzeti Gárdához. Kérte továbbá, hogy összesítsék azokat a költségeket is, amelyek a behívások előkészítéséhez és lebonyolításához szükségesek.

Az elnöki rendeletből nem derül ki, hogy mi az oka az augusztusi sűrgősségi sorozásnak, mint ahogy egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a katonai behívások mennyi kárpátaljai magyar fiatalt érintenek majd.