Lezárult az EU és Ukrajna közötti társulási szerződés ratifikációja

Vágólapra másolva!
Hivatalosan is jóváhagyta az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződést kedden az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács, és ezzel lezárult az egyezmény régóta húzódó ratifikációs folyamata.
Vágólapra másolva!

A tanácsi sajtószolgálat tájékoztatása szerint a szerződés szeptember 1-jén lép hatályba teljes körűen.
A társulási egyezményben, illetve az EU-ukrán szabadkereskedelmi megállapodásban foglalt rendelkezések többsége már ideiglenes életbe lépett, a mostani döntéstől azt várják a szakértők, hogy

új lendületet ad az együttműködésnek például a kül- és biztonságpolitika, az igazságügy, az oktatás vagy a tudomány területén.


Mint a közleményben írták, a szerződés a felek közötti viszony mélyítésének elsődleges eszköze, amely előmozdítja a szorosabb politikai, gazdasági kapcsolatokat, valamint a közös értékek tiszteletét.
A döntést nem sokkal Szergej Lavrov orosz külügyminiszter brüsszeli látogatása előtt jelentették be, egy nappal a kijevi EU-Ukrajna csúcstalálkozó előtt.

2013-ra tervezték a szerződés aláírását

A társulási egyezmény aláírását eredetileg 2013 novemberében tervezték, ám Viktor Janukovics akkori ukrán elnök moszkvai nyomásra az utolsó pillanatban elállt az aláírástól. Lényegében ez a fejlemény adta a gyújtószikrát a kijevi ellenzéki megmozdulások drámai kibontakozásához. A válság véres erőszakcselekményekbe torkollott és Janukovics bukásához vezetett.

Az időközben orosz agressziós cselekmények áldozatává vált Ukrajna új vezetésével az EU már alá tudta írni az egyezményt. A tanács határozatát az tette lehetővé, hogy

nemrég a holland parlament mindkét háza megszavazta a társulási szerződés ratifikálását,

amelyet az ország lakossága korábban népszavazáson elutasított.